| Tartalmi leírás: |
A koldulás problematikája Európa-szerte szorosan kötődött a szegénység, a szegénygondozás kérdéseihez, a „szegény” fogalom felölelte a koldusokat, a vándorlókat, a beteg, család nélkül élő felnőtteket, valamint az árvákat és a családból kiesett, magukra maradt gyermekeket is. A rendi korszak felfogásában a koldusok, csavargók, munkakerülők elsősorban a társadalomra veszélyes emberek, akikkel kapcsolatban számos jogszabály született. Ezek a jogszabályok elsősorban rendészeti, igazgatási vonatkozásban foglalkoztak a koldulással (és ezzel párhuzamosan a csavargással), valamint annak akár büntetőjogi következményeivel is. Kialakult a koldusok osztályozásának rendszere is. E szerint voltak javíthatatlan, munkaképtelen, valamint eseti koldusok. Magyarországon a 19. század második felétől a szegénypolitika alapvető jellemzője volt, hogy az állam döntően a magánjótékonyságra, illetve a községekre hárította a szegénység, ezzel együtt a koldulás kezelését. A koldulás társadalomra veszélyesebb eseteit az 1879. évi XL. tc., a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról rendelte büntetni.
|
| Azonosító: |
Bódiné Beliznai, Kinga (2020) „Szegény a koldus, ha király is a neve” : Koldulás és bírói gyakorlata a Kbtk. tükrében = ‘The beggar is poor even if he is king’ : Begging and Its Judicial Practice in the Criminal Code on Transgressions (1879). PRO PUBLICO BONO: MAGYAR KÖZIGAZGATÁS, 8 (3). pp. 38-57. ISSN 2063-9058
|
