| Tartalmi leírás: |
Tanulmányunkban Descartes Harmadik elmélkedésének utolsó bekezdését elemezzük. Descartes e bekezdésben Isten ideájára irányuló kontempláció folyamatát írja le, amely azonos a végtelen ideájának belső szemléletével az elmében. E kognitív aktust különböző érzelmek kísérik, nevezetesen a csodálat, az imádás, a boldogság és öröm affektusai. Arra teszünk kísérletet, hogy ezeket az affektusokat Descartes más művei alapján magyarázzuk, mindenekelőtt A lélek szenvedélyeiből kiindulva. Amellett érvelünk, hogy a végtelen szemlélésével kapcsolatos érzelmek összefüggésben állnak a végtelen észlelésének kettős természetével, amennyiben a végtelen ideáját maximális világosság és elkülönítettség jellemzi, miközben megérthetetlen a véges emberi elme számára.
|
