Ugrás a tartalomhoz

A boszorkányság 19. századi irodalmi tükre

  • Metaadatok
Tartalom: http://hdl.handle.net/10831/38377
Archívum: EDIT
Gyűjtemény: ELTE Folyóiratok, kiadványok
ELTE Folyóiratok, kiadványok (BTK)
A normán innen és túl
Cím:
A boszorkányság 19. századi irodalmi tükre
Létrehozó:
Steinmacher, Kornélia
Közreműködő:
ELTE BTK PHD/Irodalomtudományi D. I.
ELTE BTK Történeti Kollégium
Kiadó:
Budapest
ELTE BTK Történeti Kollégium
Dátum:
2017
Tartalmi leírás:
Tanulmányomban Arany János Vörös Rébék, Mikszáth Kálmán Galandáné asszonyom, valamint Cholnoky Viktor Polixénia kisasszony pöre című munkái kapcsán mutatom be, hogyan jelenik meg az irodalomban a boszorkány alakja és a boszorkányüldözés jelensége, miként épül be a szépirodalmi szövegekbe a több száz éves képzetkör a népi hiedelmek és a teológiai eszmék metszetéből. Az értekezésben arra is kitérek, hogy miért lehetett a korszakban olyan népszerű ez a tematika, valamit, hogy a boszorkány képzetével közvetlenül és közvetett módon miként társul a társadalmi normák áthágása, a hagyományos női szerepektől, elvárt viselkedésmintáktól való eltérés. Munkámban a szövegelemzések kapcsán arra is igyekeztem rámutatni, hogy miként lesz a három irodalmi szövegben a boszorkányság hírében álló asszony alakjából bűnbak, s hogy ez milyen következményekkel jár az érintett, s adott közössége számára.
Nyelv:
magyar
Típus:
info:eu-repo/semantics/bookPart
Azonosító:
elte:Kovács Janka (ed.) ; Kökényessy Zsófia (ed.) ; Lászlófi Viola (ed.)
A normán innen és túl : Tanulmányok a Történeti Kollégium konferenciájának előadásaiból
elte:163
elte:145
Kapcsolat:
info:eu-repo/grantAgreement/EC/FP7/227878
Létrehozó:
info:eu-repo/semantics/openAccess