Ugrás a tartalomhoz

A hatalommmegosztás érvényesülése a magyar kormányzati rendszer egyes szintjeiben a rendszerváltozás óta

  • Metaadatok
Tartalom: http://hdl.handle.net/10831/37421
Archívum: EDIT
Gyűjtemény: ELTE Folyóiratok, kiadványok
ELTE Folyóiratok, kiadványok (ÁJK)
Politikatudományi Tanulmányok
Cím:
A hatalommmegosztás érvényesülése a magyar kormányzati rendszer egyes szintjeiben a rendszerváltozás óta
Létrehozó:
Izmindi, Richárd
Közreműködő:
ELTE Állam-és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézet
Dátum:
2016
Téma:
politikatudomány
hatalommegosztás
Politikatudományi Tanulmányok
Tartalmi leírás:
A 2010 utáni közjogi átalakítások jelentős mértékben hatottak a hatalommegosztás kormányzati rendszeren belüli érvényesülésére. A hatalomkoncentráció és a hatalomdecentralizáció irányába mutató intézményi változások eltérő intenzitással jelentek meg az alkotmányos-politikai intézményrendszer működésében. A tanulmány célja, hogy áttekintsük a rendszerváltozás utáni folyamatok irányát, külön értékelve a 2010 utáni intézményi reformok egyes elemeit. Először a hatalmi ágak elválasztásának, illetve a hatalommegosztás érvényesülésének rövid történetét tekintjük át, amely a klasszikus hatalmi ágak elválasztásához képest sokkalta diffúzabb jelenség. A közismert hatalmi triász elválasztásával szemben nem csak a végrehajtás és a mögötte álló törvényhozás összeolvadása számított új jelenségnek, hanem mára a hatalommegosztás egyre szélesebb intézményi körben érvényesül. A kormányzati rendszer eltérő szintjeihez tartozó intézmények esetében történt jogi átalakítások mellett vizsgálni kell a tényleges funkcionális változásokat is. Az elmúlt negyedszázados történelme során a hatalommegosztást érintő főbb átalakításokat összegzi a tanulmány.
Nyelv:
magyar
Típus:
info:eu-repo/semantics/article
Azonosító:
elte:3179481
elte:Politikatudományi Tanulmányok
elte:53
elte:39
Kapcsolat:
info:eu-repo/grantAgreement/EC/FP7/227878
Létrehozó:
info:eu-repo/semantics/openAccess