A bipoláris pártrendszer fejlődése Olaszországban és a 2008-as parlamenti választások hatása az olasz pártrendszerre
  • Metaadatok
Tartalom: http://hdl.handle.net/10831/35123
Archívum: EDIT
Gyűjtemény: ELTE Folyóiratok, kiadványok
ELTE Folyóiratok, kiadványok (ÁJK)
Jogi Tanulmányok
Cím:
A bipoláris pártrendszer fejlődése Olaszországban és a 2008-as parlamenti választások hatása az olasz pártrendszerre
Létrehozó:
Kricsfalusi, Nóra
Közreműködő:
ELTE Állam-és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézet
Dátum:
2010
Téma:
jogtudomány
politikatudomány
politológia
Jogi Tanulmányok
Tartalmi leírás:
E tanulmány keretében egy igen sajátos politikai rendszerrel rendelkező európai államot – Olaszországot – mutatnám be, elsősorban az ország pártrendszerének fejlődése szempontjából. Az elemzés abból az előfeltevésből indul ki, hogy Olaszország politikai rendszere az utóbbi másfél-két évtizedben egy erősen fragmentált, sok pártot felölelő, többpólusú pártrendszerből alakult át egy alapvetően kétpólusú, stabilabb rendszerré, két nagy pártszövetség dominanciájával. A pártrendszert érintő gyökeres változások a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején mentek végbe. A fordulópontot a szakirodalom által „pártokráciának”1 nevezett viszonyok, azaz a pártok túlzott hatalmából eredő, korrupcióval átitatott politika bukása okozta, amely alapjaiban rendezte át a pártrendszer addigi struktúráját. Az 1992-ben kirobbant korrupciós botrányban érintett pártok szétesésével, megszűnésével és több új politikai erő megjelenésével az olasz pártrendszert fokozatosan uralma alá hajtotta a politikai spektrum bal- illetve jobboldalán létrejövő két nagy pártszövetség. Az egymással szembenálló választási szövetségek hosszú távon tartósnak bizonyultak, és a kilencvenes évek második felétől váltakozva töltöttek be kormányzati szerepkört. A bipoláris szisztéma egyre inkább megszilárdulni látszik Olaszországban, de még korántsem működik teljesen konszolidált formában. Az eredmények törékenységét mutatja, hogy továbbra is fennáll a visszarendeződés vagy a további átrendeződés esélye. Ebből a szempontból hoztak több újdonságot a 2008-as parlamenti választások, amelyet szintén bemutatok e tanulmány keretében. Olaszország pártrendszerének részletesebb elemzése előtt röviden áttekinteném a pártrendszer fogalmát és a bipoláris pártrendszer főbb jellemzőit. Egy adott politikai rendszerben létező és funkcionáló pártok összessége alkotja a pártrendszert. A hierarchiába rendeződő pártok között találunk erősebbeket és gyengébbeket, amelyek kormányzati pozíciója és befolyása a hatalomért folytatott küzdelemben idő- ről-időre változik. A pártrendszer tehát a pártok egymáshoz fűződő viszonyát és a környezetükkel való kapcsolatukat tükrözi vissza.2 A pártrendszert befolyásoló tényezők közé soroljuk egy adott társadalom politikai-kulturális tradícióit, politikai kultúráját, a társadalom struktúráját, regionális vagy etnikai viszonyait. Ezek alapján választ kaphatunk például arra, hogy milyen a pártok megítélése a társadalomban, a kompromisszumkeresés vagy inkább a konfrontáció jellemzi-e a politikai kultúrát, milyen törésvonalakat találunk az általunk vizsgált politikai rendszerben. A pártrendszerek működését természetesen meghatározza a választási rendszer is, valamint a politikai rendszer hatalmi szerkezete és az államforma. Egy pártrendszert nevezhetünk például polarizáltnak, ha a pártok között relatíve nagy az ideológiai távolság, és fragmentáltnak, ha sok pártot találunk az adott rendszeren belül. A polarizáltság tehát a politikai spektrum bal-jobb skáláján elhelyezkedő pártok közti ideológiai távolságot jelzi, míg a pártrendszer fragmentáltsága vagy töredezettsége az ezen a skálán megtalálható, és a rendszert befolyásolni képes pártok magas számára vonatkozik. A különböző pártrendszereken belül az egyes pártok természetesen állandó mozgásban, változásban vannak, idővel újabb pártok vagy párttípusok alakulhatnak ki, amelynek nyomán egy ország politikai rendszere is továbbfejlődhet. Oreste Massari, olasz politológus az alábbi módon jellemzi a kétpólusú pártrendszert: a politikai centrum felé húzó erők a pártversenyben (ez egyben a politikai centrumot tartósan elfoglaló párt vagy pártok hiányát is jelenti); kormányzati váltógazdálkodás és alternativitás megléte; tiszta, stabil, egységes parlamenti többség, a teljes ciklust kitölteni képes kormányokkal. Emellett azt is feltételezi, hogy nincsenek a pártrendszeren belül rendszerellenes és koalíciókötésre képtelen pártok.3 Az olasz pártrendszert nézve Massari úgy véli, hogy a kétpólusú pártrendszer jellemzői közül a centripetális pártverseny és a kormányzati alternativitás a kilencvenes évek második felére megvalósult, míg az egységes parlamenti többségre épülő kormányzás mindmáig hiányzik. A kilencvenes évek elejéig az olasz pártrendszer egy igen polarizált és fragmentált, sok pártot magába foglaló rendszer képét mutatta, lényegében a polarizált sokpártrendszer vagy polarizált pluralizmus klasszikus példájának volt tekinthető. Az olasz politikai rendszer nyilvánvaló defektusai a kilencvenes évekre mély belpolitikai válságot idéztek elő, ami végül a pártrendszer teljes átstrukturálódásához vezetett.
Nyelv:
magyar
Típus:
info:eu-repo/semantics/article
Azonosító:
elte:Jogi tanulmányok
elte:313
elte:296
Kapcsolat:
info:eu-repo/grantAgreement/EC/FP7/227878
Létrehozó:
info:eu-repo/semantics/openAccess