Ugrás a tartalomhoz

A csázmai társaskáptalan 1232. évi alapítólevelének arengája

  • Metaadatok
Tartalom: https://ojs3.mtak.hu/index.php/mksz/article/view/336
Archívum: Magyar Könyvszemle
Gyűjtemény: Tanulmányok
Cím:
A csázmai társaskáptalan 1232. évi alapítólevelének arengája
Létrehozó:
Juhász, Csaba
Kiadó:
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont - Országos Széchényi Könyvtár
Dátum:
2017-05-07
Téma:
Tartalmi leírás:
A csázmai társaskáptalant 1232-ben István zágrábi püspök (1225–1247) alapítot-ta a Szentlélek tiszteletére. Egyetlen teljes szövegű főpapi oklevélben, a csázmai társaskáptalan alapítólevelében szerepel István neve mellett a secundus jelző. István püspök azonban nemcsak így akarta magát megkülönböztetni elődjétől, István püspöktől (1215–1224), hanem okleveleinek keltezésében is. Az évszámok mellett ugyanis főpapi éveinek számát is megadta. Csázma Zágrábtól mintegy negyven kilométerre fekszik Kőrös vármegyében, a helység Bjenik vagy Pobje-nik néven egyaránt előfordul. Csázmát még Szent László adományozta a zágrábi püspökségnek. Amikor a zágrábi káptalan egyetértésével István püspök a tizen-két kanonokból álló társaskáptalant az általa telepített Új Csázmán megalapította, a kanonokok kinevezésének és megfosztásának a jogát magának és utódai nak tartotta fenn. A csázmai káptalan maga választotta meg prépostját a zágrábi püspök által jelölt három vagy négy zágrábi kanonok közül, akit a mindenkori főpap erősített meg és iktatott be méltóságába.
Nyelv:
magyar
Típus:
info:eu-repo/semantics/article
info:eu-repo/semantics/publishedVersion
Szakértő által átnézett cikk
Formátum:
application/pdf
Azonosító:
10.17167/mksz.2017.1.1
Forrás:
Magyar Könyvszemle; Évf. 133 szám 1 (2017); 1-12
0025-0171
Kapcsolat:
Létrehozó:
Copyright (c) 2017 Magyar Könyvszemle