Ugrás a tartalomhoz

 

Beszédes Kálmán digitalizált hagyatéka az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. Rajzok, kéziratok és megjelent írások

  • Metaadatok
Tartalom: http://hdl.handle.net/10831/34621
Archívum: EDIT
Gyűjtemény: Publikációk
További publikációk, alkotások
További publikációk, alkotások (EKL)
Cím:
Beszédes Kálmán digitalizált hagyatéka az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. Rajzok, kéziratok és megjelent írások
Létrehozó:
Mátyás, Melinda
Közreműködő:
ELTE Egyetemi Könyvtár
Dátum:
2017-08-31
Téma:
Hagyományok és kihívások
Hagyományok és kihívások VI
szakmai nap
hagyaték
Beszédes Kálmán
Tartalmi leírás:
Előadásomban bemutatom Beszédes Kálmán sokszínű hagyatéka elektronikus elérésének módját, a gyűjtemény összetételét és a benne rejlő lehetséges kutatási irányokat, valamint röviden szólok a könyvtári feldolgozásáról is. Beszédes Kálmán ránk maradt művei között legnagyobb részben rajzokat, vázlatokat, akvarelleket találunk, ezen kívül kéziratokat is – a saját cikkeinek tervezeteit – és magángyűjtését a magyar lapokban megjelent írásairól. Beszédes Kálmán tehetséges rajzoló, festő és jó író volt. Sokat tett a törökországi magyar emigráció emlékeinek megőrzéséért, az előadásban erre a tevékenységére is kitérek.
Nyelv:
magyar
Típus:
info:eu-repo/semantics/other
Azonosító:
Kapcsolat:
info:eu-repo/grantAgreement/EC/FP7/227878
Létrehozó:
info:eu-repo/semantics/openAccess