A pterostilbén és a kolecisztokinin mint természetes bioaktív molekulák szerepe komplex sejtkárosodási mechanizmusok szabályozásában különböző állatkísérletes modelleken

The role of the natural bioactive molecules pterostilbene and cholecystokinin in regulating complex cellular damage mechanisms in various animal models

Pelles-Taskó, Beáta

Juhász, Béla

Benkő, Ilona

Általános Orvostudományi Kar::Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

Taskó, Beáta

2026-07-01T04:49:22Z

2026-07-01T04:49:22Z

2026

2026-07-16

pterostilbén, retina iszkémia–reperfúzió, neuroprotekció, oxidatív stressz, gyulladás, apoptózis, elektroretinográfia, kolecisztokinin, kolecisztokinin receptor antagonisták, granulopoézis, CFU-GM, karboplatin-toxicitás,pterostilbene, retinal ischemia–reperfusion, neuroprotection, oxidative stress, inflammation, apoptosis, electroretinography, cholecystokinin, cholecystokinin receptor antagonists, granulopoiesis, CFU-GM, carboplatin toxicity

Az elmúlt évtizedekben a krónikus, nem fertőző betegségek előfordulása világszerte növekvő tendenciát mutat, ami nemcsak az egészségügyi ellátórendszerek terhelését fokozza, hanem alapvetően formálja a morbiditási és mortalitási mintázatokat is. Ezen kórképek jelentős része nem egyetlen, jól körülhatárolható kiváltó tényező következménye, hanem komplex, egymással kölcsönhatásban álló patobiológiai folyamatok eredménye. A betegségek klinikai megjelenése gyakran szervspecifikus, ugyanakkor a háttérben álló molekuláris és sejtes mechanizmusok számos ponton átfedést mutatnak. A modern orvosbiológiai kutatás egyik alapvető kihívása ezért annak feltárása, hogy az eltérő klinikai megjelenésű betegségek mögött milyen közös biológiai meghatározók azonosíthatók, és ezek milyen módon befolyásolhatók. E megközelítés középpontjában egyre inkább azok a folyamatok állnak, amelyek a sejtek károsító hatásokra adott válaszait alakítják. Az oxidatív terhelés és a gyulladásos jelátvitel tartós fennmaradása számos szervrendszerben vezet strukturális átalakulásokhoz és működésbeli zavarokhoz, függetlenül attól, hogy a kiváltó inger vaszkuláris, metabolikus vagy toxikus természetű. Amennyiben ezek a folyamatok meghaladják az adott szövet adaptív kapacitását, a károsodás progresszívvé válik, és hosszú távon funkcióvesztéshez vezet. A biológiai válaszok kimenetele ugyanakkor nem kizárólag a károsító hatás jellegétől függ, hanem annak időbeli lefolyásától, intenzitásától és a szöveti környezet aktuális állapotától is. Különösen érzékenyek ezekre a folyamatokra azok a sejttípusok és szövetek, amelyek magas anyagcsere-igénnyel rendelkeznek, vagy folyamatos megújulásra kényszerülnek. A központi idegrendszer perifériás részének tekinthető retina, valamint a csontvelőben zajló sejtképzés anatómiailag és funkcionálisan elkülönülő rendszerek, mégis közös vonásuk a károsító környezeti hatásokkal szembeni fokozott sérülékenység. A retinában az oxidatív és gyulladásos terhelés funkcióromláshoz és sejtpusztuláshoz vezethet, míg a csontvelőben a progenitorsejtek érintettsége a vérsejtképzés zavarában és a külső beavatkozásokkal – például citotoxikus kezelésekkel – szembeni fokozott érzékenységben nyilvánulhat meg. Az elmúlt évek kísérletes eredményei arra utalnak, hogy ezek a válaszok nem tekinthetők egységesnek vagy lineárisnak. Iszkémiás, metabolikus és citotoxikus hatások gyakran egyidejűleg vannak jelen, és kölcsönhatásuk olyan komplex biológiai válaszokat eredményez, amelyek csak több szempont együttes figyelembevételével értelmezhetők. A károsodásra adott biológiai válaszok jellege és mértéke így nemcsak a károsító inger természetétől, hanem az adott szövet állapotától és a beavatkozás időzítésétől is függ. Mindezek indokolják olyan vizsgálati megközelítések alkalmazását, amelyek eltérő szervrendszerekben teszik vizsgálhatóvá a károsodásra adott biológiai válaszok jellegét és következményeit. A jelen értekezés két, módszertanában elkülönülő vizsgálatsorozaton keresztül közelíti meg a válaszok sejtszintű sajátosságait és befolyásolhatóságát, különböző kísérletes modellekben.

In recent decades, the incidence of chronic, noncommunicable diseases has shown an upward trend worldwide, which not only increases the burden on healthcare systems but also fundamentally shapes patterns of morbidity and mortality. A significant proportion of these conditions are not the result of a single, clearly identifiable causative factor, but rather the outcome of complex, interrelated pathobiological processes. The clinical presentation of these diseases is often organ-specific, yet the underlying molecular and cellular mechanisms overlap in many respects. One of the fundamental challenges of modern biomedical research is therefore to uncover the common biological determinants underlying diseases with different clinical presentations, and to determine how these can be influenced. This approach increasingly focuses on the processes that shape the responses of cells to damaging effects. Persistent oxidative stress and inflammatory signaling lead to structural changes and functional disturbances in numerous organ systems, regardless of whether the triggering stimulus is vascular, metabolic, or toxic in nature. If these processes exceed the adaptive capacity of the given tissue, the damage becomes progressive and leads to long-term loss of function. However, the outcome of biological responses depends not only on the nature of the damaging effect, but also on its temporal course, intensity, and the current state of the tissue environment. Cell types and tissues with high metabolic demands or that are constantly undergoing renewal are particularly sensitive to these processes. The retina, which is considered part of the peripheral nervous system, and the cell formation occurring in the bone marrow are anatomically and functionally distinct systems; yet they share the common trait of heightened vulnerability to harmful environmental influences. In the retina, oxidative and inflammatory stress can lead to functional impairment and cell death, while in the bone marrow, the involvement of progenitor cells may manifest as impaired hematopoiesis and increased sensitivity to external interventions—such as cytotoxic treatments. Experimental findings from recent years suggest that these responses cannot be considered uniform or linear. Ischemic, metabolic, and cytotoxic effects are often present simultaneously, and their interaction results in complex biological responses that can only be interpreted by considering multiple factors together. The nature and extent of biological responses to injury thus depend not only on the nature of the damaging stimulus, but also on the condition of the tissue in question and the timing of the intervention. All of this justifies the use of experimental approaches that allow the nature and consequences of biological responses to injury to be examined in different organ systems. This dissertation examines the cellular-level characteristics and modifiability of these responses in various experimental models through two distinct series of experiments.

magyar

PhD, doktori értekezés

application/pdf

application/pdf

application/pdf

application/pdf

83 oldal

application/pdf

application/pdf

application/pdf

application/pdf

https://hdl.handle.net/2437/412589