Ugrás a tartalomhoz

„A kicsiny asszony zsenijétől megkapva…”

  • Metaadatok
Tartalom: http://hdl.handle.net/10831/106775
Archívum: EDIT
Gyűjtemény: ELTE Folyóiratok, kiadványok
ELTE Folyóiratok, kiadványok (BTK)
Távol-keleti Tanulmányok
Cím:
„A kicsiny asszony zsenijétől megkapva…”
Létrehozó:
Doma, Petra
Dátum:
2024
Téma:
authenticity
Japanese Theatre
Japan styled
death scene
Hanako
Hungarian thetare
theatre tour
autentikusság
japán színház
japanizáló
haláljelenet
Hanako
magyar színház
színházi turné
Tartalmi leírás:
Hanako 花子 (1868–1945) az 1900-as évek elejének egyik legismertebb japán színésznője volt Európában. 1904-től fellépéseit a kor neves táncosnője és impresszáriója, Loïe Fuller szervezte. Hanako az európai közönség számára a Loi-Fu által írt japán darabok naturalista haláljeleneteivel vált híressé. A darabok azonban csak japán stílusúak voltak, s valójában Fuller írta őket, kielígítve a korabeli közönség egzotikum iránti vágyakozását. Hanako kétszer járt Budapesten, 1908-ban és 1913-ban, illetve a két látogatás között részt vett egy magyarországi turnén is. Jelen tanulmány a japán színésznő 1910 októbere és 1911 májusa közötti – eddig még feltáratlan – magyarországi vidéki körútját vizsgálja, illetve az ez idő alatt játszott A teaházban és az Otake című darabokat rekonstruálja és elemzi. A térképpel és táblázattal ellátott tanulmánynak köszönhetően pontosan végigkövethető a négyfős japán társulat útja, s látható, hogy melyik előadás valósult meg, illetve maradt el betegség vagy technikai okok miatt. Az útvonal áttekintésével láthatóvá válik, hogy Hanakót és társulatát 21 helyszínen láthatta a magyar közönség a különböző városi színházakban, valamint pár alkalommal a város kiemelt szállodáiban, egyesületeiben. A társulat érkezését a legtöbb esetben rendkívüli érdeklődés és várakozás előzte meg, s a korabeli kritikák sikeres fogadtatásról számoltak be, de ez alapvetően nem az előadások színvonalának volt köszönhető. A teaházban és a Otake című darabok tartalma tökéletesen elemezhető a fennmaradt színlapok jóvoltából, egyértelművé válik azonban, hogy cselekményüket tekintve rendkívül egyszerű alkotásokról van szó, amelyekben a „fő attrakció” a Hanako által alakított karakter halála volt. Összességében elmondható, hogy az előadások inkább az egzotikum iránti kíváncsiság miatt voltak sikeresek, nem pedig művészi értékük miatt. A tanulmány kitér továbbá a társulat és a repertoár autentikusságának kérdésére is, amely a marosvásárhelyi elmaradt előadás kapcsán merült fel. A vizsgálathoz elsősorban a korabeli sajtóorgánumokat és színházi plakátokat használtam, hogy részletes képet adjak Hanako körútjáról, valamint a kritikai visszhangról, amely a fellépéseit kísérte.
Nyelv:
magyar
Típus:
info:eu-repo/semantics/article
Formátum:
application/pdf
Azonosító:
elte:10.38144/TKT.2024.1.5
elte:1
elte:TKT
elte:Távol-keleti Tanulmányok
elte:142
elte:121
elte:16
Létrehozó:
info:eu-repo/semantics/openAccess